A Joghallgatók Önképző Szervezetének (JÖSz) Szeretetszolgálati pillére lehetőséget nyújt arra, hogy a jogászi hivatás lényeges, ám sokszor elhanyagolt oldalát is megismerhessük. Lelki gyarapodásunk zálogának tekintjük a rászorulók támogatását, az elesettek segítését. Ezen segítségnyújtás a szakmában különböző formákban jelenik meg, a jog lényegének, a konfliktuskezelésnek megkerülhetetlen eszköze.

A JÖSz nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a jogászi hivatást, jogi gondolkodást és attitűdöt minél összetettebb módon értelmezze. A szakmai felkészültségen és precizitáson túl fontos, hogy a tagok cselekvő részesei legyenek környezetüknek és azt jobbító szándékkal alakítsák, értsék a társadalmi folyamatokat – s a jogra is úgy tekintsenek, mint ennek a célnak az érdekében szolgálatba állítható eszközre.

Fontosnak tartjuk, hogy egyetemi diákszervezetként részt vegyünk karitatív programokban, felelősséget érezvén szűkebb és tágabb értelemben vett közösségünkért. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk javítani a hátrányos helyzetű emberek életén, legyen szó akár egyszerű látogatásról, adománygyűjtésről vagy egyéb támogatásról, lehetőség szerint együtt sportolásról vagy egyszerűen csak közös játékról. Együttműködésre törekszünk magyarországi jótékonysági szervezetekkel, egészségügyi központokkal, speciális iskolákkal illetve idősek otthonaival.

A Szeretetszolgálati pillér feladatai közé tartozik olyan beszélgetések szervezése, előadások megtartása, ahol a meghívott vendégek tapasztalt önkéntesek, illetve az elesettek védelmét ellátó hivatással rendelkeznek. Ezen személyek megható történetei, szeretetteljes tanításai egyértelműen pozitív hatással vannak az emberek lelki világára és egyben szeretetszolgálati fogékonyságára.

A hasonló jellegű diákszervezetek közül a JÖSz talán egyedülálló módon kiemelkedően fontosnak tartja az Anyaország határain túl élő magyar közösségekkel való kapcsolattartást és együttműködést, a jelenkor vészterhes időszakára tekintettel adott esetben támogatásukat, s ezek révén a személyes kapcsolatok kialakítását.

Pillérünk lehetőséget nyújt és támogatja a mindenkori tagok egyéni kezdeményezéseinek megvalósulását, a kezdeti ötletelésektől kezdve egészen a nagyobb lélegzetvételű projektek megvalósításáig (adománygyűjtő-utak, nagyelőadások szervezése, stb.). Célunk, hogy egy olyan szellemi műhelyként működjünk, amely mind elméleti, mind pedig gyakorlati szinteken képes eredményeket felmutatni.

A tagok különböző kezdeményezései révén a pillér tevékenysége –mindig szem előtt tartván a magas szakmai színvonalat és felkészültséget – dinamikusan változik a mindenkori társadalmi, gazdasági és nemzetközi fejlemények hatására.

A fentiek alapján hisszük, hogy e tevékenységünk egyetemi éveinkre a szakmai fejlődésen túl emberileg és érzelmileg is maradandó hatással lesz, hozzájárulva a felelősségteljes, érett jogászi identitás kialakításához.

Nagy Dániel
Szeretetszolgálati Alelnök